"Hogyha az életben
Boldog akarsz lenni
Csinálj zenekart..."
vagy, ha ehhez semmilyen tehetséged nincs, zéró ritmusérzék, zéró hallás, akkor rajongj egyért (vagy többért) és építsd a zenekarod rajongói közösségét! nekem legalább is bejött.
2019 évelején gondoltam egyet és létrehoztam a facebookon egy csoportot, a 30Y közösséget. azóta 2 400 tagja van. számtalan ismeretség, barátság köttetett e térben már, sokaknak kitágult a világ azzal, hogy van kihez csatlakozni egy-egy eseményre eljutásban. az első lezárás alatt együtt tartottuk egymásban a lelket... küldözgettünk egymásnak postai képeslapokat, amik azt hiszem óriási erőt adtak az elviseléséhez... pedig mikor kitaláltuk, még álmunkban nem gondoltuk, hogy el fognak zárni egymástól... hogy jöhet olyan, hogy nem találkozhatunk személyesen, nem ölelhetjük át egymást.
de a lezárás folyamánya e bejegyzés témáját adó pilleszék ügy is, hisz ha nem zárnak be, nem jutott volna Beck Zoli eszébe sose, hogy a Nemzedék nélküli ember előadását közönség nélkül, streamelve játsza utoljára a MüPából... hogy ne legyen egyedül ezzel az amúgy színielőadásnak interaktív, baráti összejövetelnek meg túl színi darabbal a színpadon, vitt magával 40 db pilleszéket. olyat, amiről a nagyanyám is még 75évesen ablakot mosott a Bogdáni úton a 2. emeleten. olyat, amit mindenre is lehet használni, virágtartónak a társasházi folyosón, vagy akar trezornak a kiskamasz kincseinek. a nagyanyám póriasan csak a hajcsavaróit tárolta benne.
június elején aztán megtörtént az esemény, színpadon Zoli a székekkel, a székek voltunk mi, akik élőben hallgattuk volna akár sokadjára a szavait, a dalait. mi, akik minden előadáson végigizgultuk hogy vajon mi történt Zoli és Zaza anyukájával, miután leesett a pilleszékről a 4. emeleti panel ablakának pucolása közben? vajon az a benzinkutas végül megküzdött e a világ összes benzinkutasával azért a nőért, kinek nem volt egy jó csatja, mert egy rakoncátlan tincs mindúntalan az arcába hullott. szóval a pillék mi voltunk, oly evidensen, mint a sár a bakancs talpán a tavaszi kirándulás után hazaérve, vagy az ökörnyál tánca az őszi szélben. a stream előtt százak ültek, de nekünk eszünkbe jutott, mi lesz a pillékkel, ha bevégezték közönség metafora szerepüket?
örökbefogadhatnánk, nem? támogassanak értelmetlennek tűnő létükkel egy nemes ügyet, vagy egy jó embert, közösséget és tegyenek boldoggá 30 örökbefogadót, kik az élmények gyűjtése mellett szeretik az élményeket megtestesítő tágyakat. akár használhatják hosszú évekig az utolsó Nemzedék nélküli ember elődást a helyszínen "megélt" műanyag székeket. én tárolónak fogom használni, mikor kinyitom a fedelet és kiveszem a hosszabbítót belőle - minden itthoni munkavégzéskor - majd kicsit újra fogom élni az összes Nemzedék nélkülit, amin 1 kivétellel az összesen ott voltam. én voltam az egyik pille. minden előadás más volt, mindig mást adott, még ha a szavak, a hangok mindannyiszor ugyanazok is voltak. a teremben áramló érzelem hol vidám, hol tragikus, hol motiváló, hol egész a végéig depresszív volt. de minden alkalmommal ugyanazzal a szeretettel zárult be a szívem, mikor a meghatottságtól könnyes szemmel tapsoltam Beck Zolinak, a szeretetembernek.
Némi levelezés, némi szervezés előzte meg a postot, melyben megkérdeztem a Közösséget, szeretnének e gazdái lenni egy-egy pillének, adva értük némi összeget a sajátjukból, amit Zoli egy jó ügynek ajánl fel. a jó ügyet együtt találjuk ki a székeinken ülve a 30Y stúdiójában. a kérdés feltevése lavinát indított el, 2 óra múlva le kellett zárnom a kérdést, mert az összes pille gazdára lelt virtuálisan.
augusztus 07én aztán az Örödögkatlan zárónapján délelőtt összeültünk, mindannyian, kik örökbefogadói lettünk ezeknek a szocialista ipar remekeit csodásan leutánzott, ám a 40+ évvel ezelőtt gyártottakhoz képest némileg kevesebb anyagot tartalmazó műanyag pilléknek.
úgy léptem be a 30Y terébe, mintha legalább is a legjobb barátom kertjébe léptem volna be, a szíves fogadást, az örömmel látást, az ölelést és a kínálást nem lehet máshogy csinálni, csak szívből. a pilléink felállítva körbe a fa alatt, lassan az összes örökbefogadó megérkezett és leült az örökbefogadottjára.
Zaza tárlatot vezetett kiscsoportoknak a stúdióba, Zoli ötletelt a Közösséggel, mi legyen a majd összegyűlő zsével. Nevettünk és gondolkodtunk, érveltünk és hallgattuk Zolit. Majd elfogadtuk az érveit, megalapítottuk a Pilleszék Titkos Társaságot, ami természetesen csupán nevében titkos, azt akarjuk, hogy tudjon mindenki is erről a kezdeményezésről! az egyik kis pillét használtuk az alapítóokiratunknak, mind aláírtuk, mind beletettük a lelkünk egy kis darabkája mellé azt az összeget, amit kezdőtőkének gondoltunk a saját kisszékünkért cserébe. felmerült a támogatandók közt a mélyszegénységben élő, szegregált gyerekek támogatása, elhagyott állatok megmentése, de végül a kis kezdeményezésünk egy oly ügyet támogat, ami sokkal közelebb áll a Zenekarhoz, a Közösség ezen ötletéhez. örökbefogadtuk az Ördögkatlan Fesztivál Árokpart színpadát. támogatva ezzel egy olyan összművészeti esemény fennmaradását, ami elveszésével a magyar kultúra mérhetetlen nagyot csorbulna. a függetlenség ára nagy, a rizikó még nagyobb évről évre. a covid helyzet miatt megtépázott zeneipar talán leginkább perifériáján küzdő Ördögkatlannál a legjobb helyen lesz a pénz, amit beledobáltunk az alapítóokirat-pillébe és az esti koncert után Zoli némileg meghatva a szervezőpárost, átnyújtott nekik a színpadon.
így fogadtam örökbe én is egyet a pillék közül, Pécsre autóztam érte, lehetőségemhez mérten fizettem érte, most már a kis konyhám dísze, az élmény pedig szívem belső falá arannyal felírva amíg élek. megszervezhettem, megélhettem és még ki tudja meddig fog eljutni ez a kezdeményezés. néha tényleg nehéz elhinni, de az élet mégis jól van kitalálva, a megfelelő útitársakkal kifejezetten szórakoztató utazás.
